Ezer esztendővel ezelőtt Szent István király a Kelet helyett a Nyugatot választotta, most Orbán Viktor és kormánya – először a magyar történelemben – az előbbi mellé áll az utóbbi helyett, hitszegő és áruló lett – harsogják páran Puzsér Róberttől egészen a Demokratikus Koalícióig. Természetesen nem együtt, kórusban zengik az „üzenetet”, hiszen egymást sem kedvelik, ám a következtetésük lényegében ugyanaz. A (leegyszerűsítve) honi baloldal korifeusai hetek, hónapok óta azt taglalják, hogy a jelenlegi kabinet nem támogatja eléggé az ukránok háborúját az oroszokkal szemben, pedig – ahogy például nagy „barátunk”, Guy Verhofstadt fogalmaz – Zelenszkijék a „mi kertünket” védik. És ez bizony árulás.
Ursula von der Leyen és Joe Biden is úgy látja, Kijev a demokráciát és a jogállamiságot, avagy az európai értékeket óvja, nosza, tankokat és fegyvereket neki!
Orbán ezzel szemben az elmúlt évben végig azt mondta és mondja: elítéljük az agresszort, de mivel ennek az öldöklésnek nem lehet jó vége, aki tovább fűti a konfliktust, csak a halottak számát szaporítja, mihamarabbi tűzszünetre lenne szükség. Eközben a megtámadottnak minden humanitárius segítséget meg kell adni, menedéket kell biztosítani a menekülőknek, támogatni kell az újrakezdést is. Továbbá: Oroszországot az energia terén nem lenne szabad szankcionálni, hiszen az nekünk jobban fáj, mint a „beteg állat” Putyinnak. Ez egyelőre kvázi ténykérdés – meg is változott a szankciós politika európai indoklása. Már nem térdre akarja kényszeríteni az EU az agresszort, elég, hogy morálisan helyesnek, esetleg hosszú távon talán még beváló megoldásnak lehet nevezni az egyelőre tízrészes intézkedés-sorozatot.
A magyar álláspont ezzel szemben a mainstream szerint elfogadhatatlan. De
a fegyverszünet és a béke követelésével valóban elárultuk volna a Nyugatot, amitől eddig zömmel jót, míg Keletről inkább csak rosszat kaptunk az évszázadok során, ahogy Puzsérék szajkózzák?
Ilyen „egyszerű” lenne a képlet?
„Szent István nem a Nyugathoz csatlakozott, hanem a kereszténységhez és a feudalizmushoz. Szent István idejében nem is volt olyan, hogy "Nyugat", de olyan se volt, hogy. (Arról pedig vicces filmet lehetne készíteni, mit szólna a mai Nyugathoz, ha feltámadna.) Akkoriban keresztény világ létezett szemben a pogány világgal, keresztény (és nem európai, pláne nem nyugati) országok voltak, egészen a 18-ik századik.
Először is, a teljesség igénye nélkül nézzük, mit is „kaptunk” a Nyugattól – eltekintve attól, hogy az pontosan micsoda is lenne, akad, aki szerint a kifejezés egészen friss találmány –, aminek kétségtelenül és elvitathatatlanul máig a része vagyunk! Nos, kezdjük azzal, hogy már Szent István idején német inváziós haderővel kellett szembenéznünk, császári seregek indultak útnak megleckéztetni az újdonsült keresztény államot, ám hamar pórul jártak. Később például keresztes hadak haladtak át többször a területünkön, csak a királyi ellenállás szabott gátat a fosztogatásaiknak. Kéretlen és kért urak ugyancsak nyugatról próbálkoztak megszerezni a magyar trónt, végül a Habsburgoknak sikerült is jó pár évszázadra. Ezzel a nyugatról érkezett vezetéssel szemben igen erős nemzeti ellenállás formálódott, ami nem egyszer forradalmakban és szabadságharcokban manifesztálódott.